• Search
  • Menu

Társadalom | 

Portré | 

Határátkelés fotós szemmel

Először is leszögezném, hogy nem vagyok fotós. Az állandó tanulásfázisban vagyok. Napról -napra tanulok valamit a fényképezésről, és akár a saját fényképeimből is. 

Sokat olvasni a kinti élet nehézségeiről, mint például a honvágy, a felerősödő hazaszeretet, a család és a barátok nélkülözőséről, és az ezzel járó lemondásokról. Olvasni lehet, a kinti elfogadtatásról és arról, hogy tudjuk elfogadni saját magunkat, egy adott esetben teljesen más világban. Többek közt én is írtam már a szezonmunka alatt szerzett élményeimről, de most valami egészen más szemszögben szeretném megmutatni, hogy nem csak a pro és kontra érvek léteznek, hanem vannak ennek a külföldi létnek egy egészen más oldala is. Mégpedig a kalandvágy, ami nem a robotmunkáról szól, hanem akár lehet egy hobbi is. Persze tudom, hogy mindenki készít magáról többnyire telefonnal itt jártam - ott jártam képeket. A telefon mindig kéznél van, de azért az nem ugyanaz, mint amit esetleg élőben látunk, de pláne nem ér fel egy fényképezőgép adta hatással. Nyilván én is kismillió képet készítettem magamról utazásaim során, de valahogy mégsem azok a képek, amik a legtöbbet jelentik. Fontos számomra, hogy beállhatok a kamera mögé és kereshetem a tökéletes kompozíciót. Kiemelném, hogy minden országban lehet találni valami különlegeset. A maga módján a természet csodákra képes bárhol is legyünk. No, de. Menjünk visszafelé az időben. Utoljára élet szempontjából Angliában jártam. Az angolok roppant modernek. Ebből adódik, hogy nyugodtan végigmentem bármilyen felszereléssel az utcán. Nem kellett reszketni, hogy ki támad meg. Ez nagyon jó érzés. Felszabadultságot adott, hogy nem volt félelemérzetem. Persze bele lehet kötni, hogy jobban élnek. Több pénzt keresnek, stb. Pedig nem hiszem, hogy ez számít. Sokkal inkább az igényeik mások. No, de a táj. El kell mondanom, hogy tök szuper a nevezetességeket fotózgatni, a már-már sablonos képek kötelezőek, de ott van az angol vidék, ami elképesztő. Több hónap nem volt elég, hogy képeket készítsek, amiket valójában szerettem volna. A téma megszámlálhatatlanul sok. Anglia alapterületét ismerjük a google-ból, de mégis, ha azt mondom, több millió képpel sem lennék elégedett, mert azt is kevésnek találnám. Sajnos, minden képet nem tudok megmutatni, mert egy részük elszállt, azzal, hogy a technika múlandó, de ami megmaradt abból párat szeretnék megmutatni, mert ha ezzel kedvet csinálhatok bárkinek, akkor már megérte. A fényképezés művészet, amiből nem megélni kell, hanem élvezni, átélni és beleélni magunkat a természet csodáiba. A természetfotót tökéletesen össze lehet hozni az érzelmi képekkel. Azzal, hogy valamit beszéljenek is a képek és ne csak annyit jelentsenek nekünk, hogy ez, hű de szép. Hanem ábrázolja a mai világ problémáit, előnyeit és elgondolkodtasson.  Lehetünk derűlátóak vagy akár borúlátóak is a tökéletes világot illetően. Ez már mindenkire rá van bízva. Az biztos, hogy sosem tudnám megbánni egyik külföldi úti célomat sem. Régebben gyakoriak voltak a figyelemfelkeltő fotók, melyek megfogalmazták a változás szükségességét. Ma már kevés kép foglalkozik a társadalmi problémákkal, inkább személyes élményeinket igyekszünk megmutatni a publikumnak. Érdemes figyelni a legegyszerűbbnek tűnő képet is, hiszen lehet a kevesebb néha több alapon, ezek beszélnek a legtöbbet a jelenünkről. Ma már nagyon ritka, ha valaki egy munkahelyen viszi végig az életét, ma már inkább a változás és a változtatás jellemző, ami egy új élet kezdetét jelenti. Ami természetesen nem megy könnyen. Valakinek meg valakinek nem megy. Valaki elmegy és ott is marad. Valaki elmegy és hazatér. Lássuk csak én hova tartozom? Legyen ez a jövő zenéje.

Norina - http://norinaphotographer.hu/

Szerző:

Címkék:        

Hozzászólások