• Search
  • Menu

Kapcsolat | 

Esküvő | 

A nap története

Nyaljuk és harapjuk! – 110 éves a fagylalttölcsér

Nyáron, a tűző napon a forróságtól felhevült testünknek mi sem esik jobban, mint egy finom fagylalt, amit többnyire kehelyben vagy tölcsérben szoktunk elfogyasztani. De miért pont a tölcsér? Ez utóbbi történetének jártunk most utána.


 

Immár több mint 100 éve, hogy nyaranta világszerte nyaljuk a fagylaltot, illetve harapjuk a fagylalttölcsért, amelynek mind alakját, mind ízét tekintve ma már számtalan változata van: ízüket tekintve beszélhetünk például édesről és félédesről, formájuk és előállítási módjuk szempontjából pedig egyebek mellett csavartról, illetve préseltről.

De hogyan is alakult ki, és egyáltalán miért terjedt el a közkedvelt, kúp alakú ostya világszerte? Hogy mindezt megértsük, egészen 1770-ig kell visszaugranunk a történelemben. A korabeli kutatók ugyanis ekkor olyan recepteket tartalmazó könyvekre bukkantak, amelyekben különféle ostyák és krémek szerepeltek.

A következő nyom aztán már konkrét, tárgyiasult bizonyítéka a fagylalttölcsér megjelenésének: egy 1807-ből származó Louis Philip Debucourt nevéhez fűződő festményen egy dúsgazdag hölgy nyalja a fagylaltot tölcsérből. Bár egy bizonyos Mrs. Marshallnak tulajdonított recepteskönyv már 1888-ban említi a fogalmat, az első tölcsérkészítő gép tényleges megjelenéséig azonban egészen 1896-ig kell várni. 6 évvel később Antonio Valvona is elkészíti, majd szabadalmaztatja saját találmányát, az ostyából készült fagylalttégelyt. 1903-ban Italo Marchioni egy olyan gépet talált fel, amely a fagylaltot tölcsérekbe adagolja.

A századfordulóra aztán fokozatosan csökkent a fagylalt ára, ezáltal egyre népszerűbbé vált Nyugat-Európában. A hideg, krémes desszert a „penny licks” becenevet kapta, ugyanis alig néhány pennybe került, hogy az emberek hódolhassanak a fagyi élvezetének. A kiszolgálás higiéniája azonban még jócskán hagyott kívánnivalót maga után, a másik probléma pedig az volt, hogy az üvegből készült tégelyeket, kelyheket gyakran összetörték az emberek, esetleg – véletlenül vagy szándékosan – elsétáltak azokkal. 1904-et írunk, amikor a St. Louis-i világkiállításon több mint 50 fagyiárus mutatkozik be. 1909-ben Leonard L. Westling feltalálja és szabadalmaztatja az Edible Cone Shapert, azaz egy olyan berendezést, amely ehető tölcsérek készítésére szolgál. 2 évvel később John P. Grosetegy olyan készüléket szerel össze, amelyben főzött fagylaltot lehet előállítani. Újabb 2 év telik el, mire az Oregon állambeli Portlandben Frederick Bruckman szabadalmaztatja a hajtogatott tölcsérek készítésére szolgáló berendezését, amelyet még ugyanebben az évben a korábbiakban már említett John P. Grosset fejleszt tovább és szabadalmaztat, hogy aztán azt végül a clevelandi származású Carl R. Taylor tegye tökéletessé.

Napjainkban a legtöbb tölcsért Pennsylvania államban készítik: több mint másfél milliárdot évente. Ennyi fogy ugyanis el összesen napjainkban világszerte.

(Köszönet a cikkhez nyújtott apró, de annál hasznosabb szakmai – művészettörténeti – segítségért Torjay Valter festőművésznek.)

Széles L. Gábor

Szerző:

Hozzászólások