• Search
  • Menu

Kapcsolat | 

Esküvő | 

A nap története

Lelki terror a párkapcsolatokban

Különös, fojtogató hangulatú dráma főszereplői azok az emberek, akik lelki terror nevezetű játszmában élik hétköznapjaikat az iskolában, a munkahelyen vagy akár otthon. Ezeket a személyeket nehéz megközelíteni, sérülékenyek, s hatalmasat robbanhatnak a hozzá nem értők kezében.

Kérdések tömkelegét hozza felszínre a hozzám hasonlóan a pszichológiáért érdeklődő egyéneknél. Mi is az a lelki terror? Mik a kritériumai? Milyen alapon szankcionálható? De a kérdések mellett kétségek sokasága is felmerül: tetten érhető-e? Hol van a határ az elviselhető és az elviselhetetlen, a sérülést okozó, a kellemetlen és a kriminális között? 

A lelki sanyargatás egy különleges kategória, hiszen nem mérhető sem objektív, sem empirikus eszközökkel. Nem lehet lefényképezni, lefesteni, szögmérővel, vonalzóval lemérni. Egy csepp vér sem folyik. Nem jelennek meg kék-zöld foltok az áldozat testén. Sokkal álnokabb fenevadról van szó, mint hinnénk!

Az elkövető, a másikat uraló fél teljesen normális életet él kifelé. Akár még az átlagnál sokkal tiszteletreméltóbb is lehet. Fontos számára a látszat, ez adja neki az alibit. „Én tisztességes ember vagyok, felelősségteljes munkával, a családommal élek, lehet rám számítani, ezt mindenki tanúsíthatja!"  Ugyan ki hinné el, hogy egy ilyen tisztességben élő és dolgozó, makulátlannak mutatkozó ember valójában egy szörnyeteg? Ez az egyik legfőbb jellemzője a lelki terrornak: az elkövető kétszínűsége, a „kívül áldás, belül átok"  álszentsége. 

Vessünk most egy pillantást az elszenvedőre is, ha már a sanyargató felet így kiveséztük. Ő valószínűleg félelmekkel, gátlásokkal teli lelkével takarózik. Nem mer, nem tud lépni. Hallgat, elhallgat. Reméli, hogy mindez csak egy rossz álom, s amint megszólal az ágya mellett az ébresztőóra, minden szörnyűség, mely vele történt, eltűnik. Keresi Istenét, hisz a csodákban, hiszen ennél többet nemigen tehet. Lebénítja a reménytelenség.

Emellett ott vannak a gyerek résztvevők. Aligha hárul bárkire is olyan hálátlan szerep, mint rájuk. Bebújnak tarka szobájuk oltalmába, játékokkal bástyázzák körül magukat, és kacagnak, így próbálva elűzni a szorongás lidércét. Békét akarnak, jogos gyermeki jussukat. Nem döntenek, nem ítélkeznek. Szeretik a darab mindkét résztvevőjét, s csak arra vágynak, hogy ne szűnjön meg bennük ez az érzés. Hogy ne kelljen utálniuk egyik felet sem.

Vegyünk egy példát, a klasszikus felállást! Jó, sőt irigylésre méltó családi élet a kívülállók számára és egy félelmetes, szorongóvá zsugorodott élet belső használatra. A „házi pokol” előidézői általában komoly önértékelési gondokkal küzdő férfiak és nők. Látványos, egyre csak mélyülő szakadék van az önmaguk elé felállított és ténylegesen teljesített kép között. Vagy ez okozza a frusztrációt, vagy az, hogy nem tud mit kezdeni az őt feszítő elégedetlenségekkel, és egyszerűen muszáj kitöltenie valakin érzéseit.

Az önmagával elégedetlenkedő és ezt a dilemmát megoldani nem tudó csak az egyik fajtája az „otthonszörnyeknek”. Súlyosbítja a helyzetet, ha valamilyen pszichés problémával társulva jelenik meg. 

Mit tehetünk ellene? Sok munka, erő, kitartás kell, hogy kilábaljunk egy ilyen kapcsolatból. Elsőként önértékelésünket kell helyrehozni. Meg kell tanulni elválasztani saját magunkat a párunk viselkedésétől. Ha bánt, porig aláz bennünket, nem azt jelenti, hogy velünk van a baj. Nagy valószínűséggel vele nem stimmel valami. Forduljunk szakemberhez, kérjünk tőle segítséget! Ha a partnerünk hajlandó rá, vegyünk részt párterápián! Abban az esetben, ha párunkon nem látunk változást, érdemes elgondolkodni a különváláson. Túl rövid az élet ahhoz, hogy egy olyan kapcsolatra áldozzunk évtizedeket, amely csak bántalmazásról, kiszolgáltatottságról szól.

 

Kép forrása: firstduefamily.com

Szerző:

Címkék:    

Hozzászólások