• Search
  • Menu

Film | 

Színház | 

Zene | 

Sport | 

Kiállítás | 

Könyv

Könyvajánló, avagy mi az a norvég kortárs irodalom?

Ha csak Erlend Loe alkotná, számomra már akkor is beigazolódott, jól körül kell néznie az embernek, mit olvasson. Nem feltétlenül a könyvkiadók top 10-es listájáról kell válogatni, sőt. Mert ott aztán van minden, ami egyszerű, bulvár, közhely, de szépirodalom nagyon kevés akad. Jó, azon a polcon is vannak kivételek, de most nem ezekről szeretnék írni.

Erlend Loe Vegyesbolti csendes napok című könyve nem hivalkodik. Se címével, se külsejével, se vastagságával. Nem a borítóval akarja eladatni magát. Kisalakú, fekete, itt, Magyarországon a szerző neve se túl ismert. Pedig az író Norvégia legnépszerűbb mai szerzője, több mint 10 éve jelennek meg alkotásai, melyek közül szerencsére jó néhányat már magyarul is kiadtak, azonban több tucat gyerekeknek szóló könyvét egyelőre nem.

A történet

Telemann, a norvég drámaíró feleségével és 3 gyermekével egy bajos kisvárosban tölti a nyarat. Miközben igyekszik meggyőzni nemcsak feleségét, de saját magát is, hogy egy színdarabon dolgozik, mely „maga az ősenergia, az életet is veszélybe sodró elemi erő”, valójában a dús idomokkal megáldott sztárséfről, Nigelláról ábrándozik. Bár a házaspár csak egy kellemes nyaralást akart eltölteni, egész kapcsolatuk veszélybe kerül – és mindennek tetejébe még az angolul egy szót sem beszélő vendéglátó családdal, Baderékkel is dűlőre kell jutniuk…

Erlend Loe legújabb regénye szinte maga is dráma: hétköznapiságukban groteszk párbeszédtöredékek sorozata, melyek rendkívül pontosan és éleslátóan mutatják meg egy céltalanul sodródó, a széthullás határán egyensúlyozó házasság történetét. A szerző szokása szerint egyszerre nevetteti és ejti kétségbe az olvasót azzal, hogy a mindenki számára ismerős helyzeteket új megvilágításba helyezi.

Vegyesbolti csendes napok hihetetlenül morbid, nagyon vicces, az a fajta könyv, melynek úgy az ötödik oldala táján már látom: nekem írták, és csak 1-2 napig fog az éjjeliszekrényről hívogatni.

Az úgymond fejezetek, de inkább az elrendezés is eredeti. Rövid párbeszédek általában a férj és a feleség között. Tömve iróniával, abszurditással, furcsa érzésekkel, melyek, ha mélyre ásunk, rájövünk, nagyon is előfordulhatnak velünk is.

A nyugodt nyaralás és minden szimpla beszélgetés felszíne alatt végig ott fut a nyugtalanság, valamiféle vihar előtti csend, amitől biztosak vagyunk benne, hogy valami történni fog, de ez most még csak egy érzet. Később ez az érzés bizonyosságot is ölt, mintha a könyv egy hegymászás vonalát követné. Tudjuk, hogy valami lesz, megtörténik, aztán nagyjából ugyanoda jutunk vissza, ahonnan elindultunk, de legalábbis megint leértünk a hegy lábához.

Én most sorozatban fogom felvásárolni Erlend Loe magyarul megjelent könyveit, és még talán időben vagyok, ha karácsonyi ajándéknak is kiválónak minősítem.  

Aztán el kéne kezdeni jobban körülnézni legalább Európa kortárs író közt – és akkor már diszkrimináltam is bolygónkon belül, pedig a mögöttünk lévő évszázadok szépirodalmát meg se említem. Majd ismét sóhajtva megállapíthatjuk, hogy nem elég hosszú egy élet minden számunkra érdekes könyv elolvasához (se).

Szerző:

Hozzászólások