• Search
  • Menu

Film | 

Színház | 

Zene | 

Sport | 

Kiállítás | 

Könyv

Filmajánló – Fekete hattyú

Személy szerint mindig is azt tartottam jó filmnek, ami leginkább megosztja a nézőközönséget. Ami vitákat gerjeszt, különféle véleményeket enged kibontakozni, körülötte újabb és újabb elméletek születnek, különböző verziók készülnek róla. Amin rágódnak az emberek nem csak napokon, de heteken vagy akár hónapokon keresztül is. Számomra ilyen a 2010-ben bemutatott Fekete hattyú című film.

A Darren Aronofsky által rendezett film a balett varázslatos világán keresztül mutatja be az emberi személyiség belső és külső harcát. A történet egy balerina lányról (Nina) szól, aki próbál megfelelni a világ és az édesanyja által felállított követelményeknek. A tökéletességet hajszolja, addig küzd, amíg meg nem kapja hőn áhított főszerepét; eltáncolhatja a hattyúkirálynőt. A társulat vezetője azonban aggódik, hiszen ez a szerep egy bizonyos kettősséget hordoz magában. Ahhoz viszont, hogy Nina ezt képes legyen teljes mértékben visszaadni a közönségnek, elő kell hoznia egy olyan énjét, amiről az évek során azt hitte, talán örökre el is veszett.

Az egész film alapját Csajkovszkij A hattyúk tava című balettműve adja. A rendező nagy figyelmet fordított arra, hogy a karakterek sorsának alakulása végig párhuzamban maradjon az alapmű történetével. Főszereplőnk, Nina végig magában hordozza a fehér hattyú jellegzetességeit: törékeny, naiv és tiszta. Azonban épp a szerep hatására előtör a sötét énje, a fekete hattyú is. A kettősség okozta feszültség pedig végzetes következménnyekkel jár majd.

Elég sokat vártam a film megtekintésével, ugyanis kapott hideget és meleget egyaránt a kritikákat illetően. Mégis most, hogy túl vagyok rajta, én is azoknak a táborát erősíteném, akik azt mondják, hogy zseniális alkotás lett. Több olyan problémát is felvet a történet, melyek a való világban is aktuálisak.

A fekete és fehér hattyú metaforái tökéletesen bemutatják az emberi személyiség mindennapi vívódásait. Hiszen mindannyiunkkal előfordult már, hogy megingott a hitünk saját magunkban. Felmerültek már ezek a kérdések: biztosan eleget teljesítek a munkahelyemen, a karrieremben? Nem tudnék még inkább tökéletes lenni?Helyt tudok állni a családom és a barátaim körében is? Ez a belső harc ugyan egy picit szélsőségesen, de megmutatkozik Nina karakterében. Bár tény az is, hogy főszereplőnknél ez a jelenség nem egészséges szinten lép fel, hanem már pszichés zavarok is kísérik.

A másik fontos téma, amit felhoz, az a szülő-gyerek kapcsolat. Rengeteg esetben hallottunk már arról, hogy a szülő meghiúsult karriertervét gyermekében próbálja újra megvalósítani, sok esetben anélkül, hogy megkérdezné őt, egyáltalán akarja-e. A nagy hajszolásban elveszik az igazi gyerekkor, a mindennapokat már a tánc, az ének vagy a szereplés teszi ki. A megmaradt hiányosságok pedig egy egész életen át kísérik, pontosabban kísértik az adott személyt. A reflektorfények világában történt már hasonló; legjobb példa erre Michael Jackson, a pop királya. Édesapja már egész kicsi gyermekként belekergette a showbiznisz világába, melynek az lett a következménye, hogy egészséges gyermekkor hiányában, a felnőtt élete és kapcsolatai mentek rá a problémára.

A harmadik és egyben (szerintem) legösszetettebb dolog a művészi lélek feltárása. Nina annyira tökéletesen akarta hozni a hattyú szerepét, hogy saját személyisége teljesen elveszett a karakter megformálása közben, szinte már eggyé is vált azzal.

Korunk művészei is sokszor esnek abba a hibába – bár nézőpont kérdése, hiszen alkotás szempontjából nem hiba, hanem csúcspont –, hogy a tökéletesség hajszolása miatt bármilyen áron beleolvadnak karakterükbe, megkockáztatva ezzel azt, hogy akár saját identitásukat is elveszíthetik. Gondoljunk csak arra, hány színész festette már be a haját, fogyott le vagy hízott éppen meg egy szerep kedvéért. Egyébként, a filmben játszó Natalie Portman és Mila Kunis is hónapokon keresztül készültek, hogy hitelesen megformálhassák a táncosokat. A színészet ugyebár ezzel jár, természetesen egészséges kereteken belül. Nina mintája épp azt a művészi vonalat mutatja be, ahol a szerep már túlnő az őt megformáló színészen, táncoson és elhatalmasodik rajta, akár pszichés gondokat is okozva. Itt is felhozható egy elég sajnálatos példa, ugyanis Heath Ledger utolsó szerepe, a Batman Jokere, annyira megviselte a színészt, hogy nem sokkal halála előtt álmatlanságban szenvedett a karakter megformálása okozta stressz miatt.

Összességében azt mondanám tehát, hogy nagyon is érdemes megnézni ezt a filmet, mert egy igazi, tanulságos műremek. Aki megérti a benne elrejtett apró üzeneteket, annak teljes katarzist fog okozni. Azt az „ülök és bámulok magam elé, hogy most mit is láttam”-félét.

 

Nagy Alexandra

Szerző:

Címkék:      

Hozzászólások