• Search
  • Menu

Film | 

Színház | 

Zene | 

Sport | 

Kiállítás | 

Könyv

Tenyérnyi gyerekek, avagy hova szalad a koraszülöttmentő

Ma, amikor a reggeli csúcsban elsuhant mellettem egy koraszülöttmentő, összeszorult a szívem. Egy napja még fogalmam sem volt, hova rohannak ezek a szirénázó autók. Most már tudom, hogy tenyérnyi életeket mentenek, nap mint nap.

Az I. Magyar Filmhét eddigi legmeghatározóbb dokumentumfilmje kapcsán született meg a gondolat bennem, hogy erről írni kell. Megrázó sorsok, ütős képsorok és megannyi csodás ember. Így tudnám röviden összefoglalni a látottakat.

Sokan nem tudják, hogy azok az emberek, akik egy ilyen koraszülöttosztályon dolgoznak, mennyi minden nehézséggel néznek szembe. Az élethez való jog mindenkinek alanyi jogon jár, de vajon milyen élete lehet a későbbiekben egy ilyen babának?

Aki ezzel a témával foglalkozik, vékony jégen jár, és nyilván nagy eséllyel haragítja magára a főbb fórumok lelkes kommentelőit. Hiszen mi nem dönthetjük el, hogy ki az, aki életben maradhat, és ki az, aki nem. Nem rendelkezhetünk más élete felett. Ha a vallási nézőpontokat is figyelembe vesszük, gyakran találkozhatunk ilyen kijelentésekkel is: akinek meg kell születnie, annak meg kell születnie, akár egészséges, akár nem. Természetesen ez is lehetne egy vitaindító téma.

Régen kicsit más volt a helyzet. A szívós kisbabák, a jó immunrendszerű anyukák túlélték a születést, szülést, és egészséges felnőttekké váltak. Akkor viszont még nem tudtunk ennyire beleavatkozni az életbe. Nem tudtuk megmenteni a félkilós újszülöttet, és gyakran még egy náthába is belehaltunk. Amióta viszont minderre képesek vagyunk, gyógyszereket gyártunk, és megfelelő ápolás mellett a legtöbb betegséget túléljük, azóta sok minden megváltozott. Persze kívülről egyszerű beszélni. Amint megszületik egy olyan csecsemő, aki orvosi beavatkozás nélkül az első órát sem élné meg, most megmentik, műtik, újraélesztik és harcolnak érte, bár, ha 100%-ra nem is tudják, csak sejtik, hogy sosem lesz boldog, egészséges felnőtt, akkor is mindent megtesznek. Akkor, abban a pillanatban ez így van rendjén. De vajon mi lesz évek múlva? Vajon mi lesz azzal, akinek koraszülött babáját megmentik ugyan, de sosem fog teljes éltetet élni? Hogy hol van a határ, azt persze senki sem tudja, mivel senki nem lát a jövőbe, és megjósolni is csak nagyjából tudják, mi várható a következő 5, 10 vagy 20 évben, de láttunk már csodákat; ők is már sok csodát tettek, és még rengeteget fognak. Soha nem adják fel, és a végsőkig küzdenek, nap mint nap 500 grammos törpéket gyógyítanak meg. Ezek az emberek együtt sírnak és nevetnek az aggódó szülőkkel, és minden munkahelyükön eltöltött percük létfontosságú. Az általános magyar gazdasági helyzet természetesen nekik sem kedvez. Létszám- és felszereléshiánnyal küzdenek, és az itt dolgozók mégis csupa szívvel tapossák a mindennapokat. Ez egy igazi hivatás. Nézd meg te is a Tenyérnyi gyerekeket, mely a mindennapi hősökről szól (rendezte: Szuchy Zsuzsanna).

Szerző:

Címkék:          

Hozzászólások