• Search
  • Menu

Divat | 

Beauty

Christian Diorra emlékezünk

Christian Dior, a világhírű francia divattervező épp ma 99 éve jött a világra a dél-normandiai Granville városában. 


 

A kis Christian 5 éves volt, amikor a család a francia fővárosba, Párizsba költözött. Szülei nagy reményeket fűztek a váltáshoz: legfőbb vágyuk ugyanis az lett volna, hogy a kis Diorból diplomatát faragjanak. Christiannak azonban esze ágában sem volt tanulni, ehelyett az utcán lógott, folyamatosan rajzolt, és eladogatta alkotásait, hogy legyen egy kis zsebpénze. Aztán amikor az iskolát befejezte, édesapja egy kis galériát vásárolt neki, ahol egy barátjával világhírű festőművészek – egyebek mellett Pablo Picasso – képeit árulták.

1929-ben azonban 3 sorscsapás is érte a családot: meghalt Pabló édesanyja és testvére is, apja vállalkozása pedig csődbe ment. Ez pedig egyet jelentett azzal, hogy be kellett zárni a galériát.

Az ekkor már 24 éves Christian Robert Piguet francia divattervező mellé szegődött, s nála is dolgozott egészen addig, míg 1940-ben meg nem kapta katonai behívóját. Leszerelését követően (1942) Lucien Long divatcégénél dolgozott. Feladata a náci tisztfeleségek öltöztetése volt, amely „iparág” egyben a francia divat fennmaradásának záloga is volt ebben az időben.

Még ugyanebben az évben húga, Catherine csatlakozott a francia ellenálláshoz. Rövidesen azonban elfogta őt a Gestapó, s a ravensbrücki koncentrációs táborba szállították, ahonnan csak a II. világháború legvégén, 1945-ben szabadult. 1946. december 16-án Christian Dior felavatta első saját parfümériáját. 2 évvel később megjelent első saját gyártású parfümje, amelynek húga iránti tisztelete jeléül a Miss Dior nevet adta.

1946. december 16-án megalakult a Christian Dior Ház, s a következő esztendőben a divatmágnás itt mutatta be első saját kollekcióját, amely a megjelenést követően eleinte finoman szólva is nagyon negatív kritikát kapott: azt mondták rá, hogy olyan igazi háború utáni, divatjamúlt „göncök”. A tervrajzok azonban rövidesen újra a divat fellegvárává tették Párizst, s számos korabeli híresség vásárolta meg a cég ruhadarabjait.

1947. február 12-én megjelent Dior első kollekciója, amely 90 különböző modellt vonultatott fel. A Corolle és a Huit névre keresztelt ruhák elsöprő sikert arattak, a stílus hamarosan megkapta az Új Módi (The New Look) becenevet.

1949-ben aztán megkezdődött a Dior termékek tömeggyártása. 6 évvel később csatlakozott a csapathoz a fiatal Yves Saint Laurent, aki olyan sikeres volt, hogy Dior őt választotta utódjául a cég élére.

Mintha érezte volna a vesztét, a halál szelét: alig valamivel azután, hogy megtalálta utódját, nagyon fiatalon, szívinfarktust kapott, és meghalt. 2500 ember kísérte el utolsó útjára.

Szerző:

Hozzászólások