• Search
  • Menu

A titok: működik!

A titok, vagy más néven: a VONZÁS TÖRVÉNYE. Rhonda Byrne írt róla könyvet és 2006-ban filmet is készítettek róla, amiben nem kisebb személyek szólalnak fel, mint pl. Denis Waitley vagy Bob Proctor. Azért írtam csupa nagybetűvel, mert így tisztelgek maga a törvény és a szavak ereje előtt.

Valamikor 2014 januárjában. Az elvonásom napjai. Ledzsalóban voltam, így hívjuk. Ekkoriban naponta kétszer főztem magamnak, kétszer edzettem, és napi 4-5 liter folyadékot ittam (nem mintha csillapította volna a szomjamat). Mindent kitaláltam, hogy elvonjam a figyelmem a lefolyás tüneteiről, így egyik este nekiálltam, és írtam egy novellát. Abba a bizonyos naplómba, talán még emlékeztek rá. Ekkor volt talán a legnagyobb káosz a fejemben. A kreativitásom kiélése valamelyest segített elviselhetőbbé tenni azokat a napokat, heteket. 11 oldal lett a végeredmény, erősen átitva a mélyponttal: a szeretethiánnyal.

Pár szóban a titokról. Nem kívánok teljes összefoglalót készíteni, ez a túrbóverzió. Mi, emberek, tulajdonképpen egy szűrőberendezés vagyunk a saját világunkhoz. Ahogy a jobbfajta napszemüveg is kiszűri a nem kívánt részét a napfénynek. Mi a gondolatainkkal szűrjük a saját világunkat. Azt látjuk, amit hiszünk, és nem azt hisszük, amit látunk! Arra kérem a kedves olvasót, akit a jövőben tegezni kívánok (hivatkozva a Felsőbb Erőre, Ő is megengedi a tegező viszonyt), hogy most képzeljen a kezébe egy citromot. Kérlek, képzeld bele a tenyeredbe a sárga színével, a rücskös tapintásával együtt, aztán azt, hogy késért nyúlsz, felszeleteled, beleharapsz, és a nedve szétárad a nyelveden. Ha sikerült kicsit is beleélned magad, érzed a nyáltöbbletet a szádban, pedig nincs nálad citrom. Az agyad elhitette a mirigyeiddel, hogy mégis. Pusztán a képzeleted erejével olyan dolgokat mozgattál meg, amit kizárólag akarattal képtelen vagy – és ez csak egy gyenge példa (Pavlovtól) arra, hogy érzékeltessem, milyen ereje van a gondolatainknak. A VONZÁS TÖRVÉNYE szerint a gondolataink kihatnak a körülöttünk élőkre, a jövőnkre, az egész univerzumra, mindenre. Hogyan? Nos, E = mc2. Ahogy az atomok maghasadásánál rengeteg energia szabadul fel, úgy az a rengeteg energia benne van magában az atomban is, csak más „halmazállapotban”. Ezek az atomok építik fel aztán molekuláinkat, sejtjeinket, agyunkat – minket. Energia alapú lények vagyunk. A gondolataink is amolyan frekvenciák, mint a rádiócsatornák. A törvény szerint az azonosságok vonzzák egymást. Mert azonos a gondolati frekvenciájuk, képesek fogni vagy esetlegesen dekódolni a másikét. Egyszerű példa: aktív koromban aktív barátaim voltak, felépülésemben felépülő, egészséges és sikerorientált embereket keresek közegül. Tehát: amilyet gondolunk (magunkról), olyat kapunk. Vagyis azzá válsz, amire a legtöbbet gondolsz. Amilyen frekvencián sugárzol, olyan közeget vonzol az életedbe. 3 egyszerű szabály alapján: kérd, amit szeretnél; hidd el, hogy megkaphatod; és fogadd, azaz élj a lehetőséggel, amikor az kopogtat. Más dolgod nincs, a többit bízd az univerzumra. A könyvet és a filmet is meleg szívvel ajánlom mindenkinek.

Ugorjunk most vissza 11 hónappal ezelőttre, egy éppen születendő novella előtti pillanatokba. Remegés, csillapíthatatlannak tűnő szomjúság, kiszolgáltatottság és tehetetlenségérzés (ezek csak a lájtos tünetek, a durvábbakról máskor). Csupa olyasmi, ami szeretettel gyógyítható lenne. Nem tudom, ki látott már elvonásban lévő függőt, nekem nem a szeretet jut róluk eszembe. Nagyon erősen élt bennem a vágy a józanodásra, és tudtam, hogy a szeretet segítségemre lehet. Így hát fantáziálni kezdtem egy nő és egy férfi találkozásának körülményeiről, az első beszélgetésükről, és arról, hogy szeretnek egymásba. A férfi, aki képzeletben én voltam, egy kiégett értékesítő, egy irodaház egyik jelentéktelen emeletén dolgozik már csak ügyfélszolgálatosként. A nő pedig sikeres újságíró, aki egy független rendezvényre érkezett az épületbe. További fölösleges részletekbe nem bocsátkoznék, úgy gondolom kellően érzékeltettem akkori gondolkodásomat magamról és akkori világomról. A lényeg, hogy nagyon pontos személyleírást adtam az újságíró nőről, kinézetéről, öltözködéséről, hajszín, viselkedés, egyebek. Fogtam a tollat, néztem a papírt, formáltam a betűket, és őt láttam csak magam előtt, mint a Mátrixban a lecsordogáló karakterekben az eseményeket. Éreztem az érintését, a hangját, teljesen átitatott érzelmileg. Olyan erősen sugároztam a jelet, hogy alig egy hónap telt el, és Valentin-napon besétáltam az irodájába. Erről már olvashattatok egy előző cikkemben. 2 apró eltérés jelentkezett a történet szerint. A foglalkozása és a harisnyája színe. Ez utóbbit a mai napig nem értem, az előbbire pedig alig pár hete döbbentem rá A titok című könyv olvasása közben. Én akartam újságíró lenni már nagyon régóta, és tessék, 11 hónappal később hol olvassátok ezt? Minden pontosan úgy jelent meg, ahogyan azt kértem. Persze ez remekül illusztrálja, hogy akkoriban kitől is vártam a megoldást, de attól, hogy rosszul használtam, még használtam, és működött – független attól, hogy fogalmam sem volt róla, mit is csinálok. Képzelhetitek, mennyire megdöbbentem, amikor felismertem, hogy pont ezeken a lépéseken mentem végig. Éreztem, ahogy kiindul az agyamból, bizsereg a tarkómon, le a gerincemen. Napokig másról sem tudtam beszélni a barátaimnak, csak erről. Van, aki azóta hasonló élményekről számolt be, miután látta a filmet.

Azóta több spirituális olvasmányomban is felimertem a VONZÁS TÖRVÉNYÉT. Az emberek egy kis csoportja régóta tud róla. Politikusok, vállalkozók, vallási vezetők. Ez utóbbiak megosztják ugyan a néppel, de csak burkoltan – ahelyett, hogy megtanítanák őket halászni, csak halat adnak. „...Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma...” – csak hogy egyet említsek. Ezekkel ellentétben, további kiegészítő érdekességeket találhattok José Silva és Philip Miele Agykontroll című művében is a témával kapcsolatban. Már csak a döntést kell meghoznom, milyen életet szeretnék? Én január elsején már eldöntöttem!

Csaplár Balázs

Szerző:

Címkék:      

Hozzászólások