• Search
  • Menu

Szakítás a "barátokkal"- Interjú Szabó Győzővel

13 év telt el azóta, hogy Győző megszakította a kapcsolatot illegális „barátaival”, a drogokkal. Ma a felépülésről beszélgettünk, mint szenvedélybeteg a szenvedélybeteggel. Úgy gondolom, ez még nehezebb téma. Sok társunkkal vagyok napi kapcsolatban.  Szenvedélybetegekkel élek együtt. Látom a gondolataikat a szavaik mögött, tudom, mit éreznek bizonyos helyzetekben. Onnan tudom, hogy én is átéltem, én is gondoltam.

Lexi: Mi a véleményed, az emberek képesek empatizálni vagy szimpatizálni a szenvedélybetegséggel? Mik a tapasztalataid?

Szabó Győző: Vannak függőségek, amikkel, úgy gondolom, én sem tudok szimpatizálni. Szerintem nagyon megoszlanak a vélemények. Én például nem értem a játékszenvedélyt, a játékgépfüggőséget, hogy valaki arra költi a pénzét, rámegy a családja, a háza. Nem értem. Emellett azt gondolom, a hétköznapi emberek sem képesek ezt, a szenvedélybetegséget elfogadni. Nem gondolom, hogy ha valaki ránéz egy alkoholistára vagy egy drogosra, azzal képes lenne empatizálni.

Lexi: Mostanában sokat foglalkoztat az alázat. Neked mit jelent ez a szó?

Sz. Gy.: Attól függ, milyen értelemben. Én egy nagyon alázatos ember vagyok. Kérdezz csak meg bárkit! (nevet) De tényleg. A munkám és a családom az első. Más tekintetben pedig nem szeretek uralkodni embereken. Van bennem ­­- színészként főleg - egy amolyan megfelelési kényszer. Inkább alárendelődni szeretek.

Lexi: Szenvedélybetegként óriási kihívás, hogy megőrizzek bármit is a szerénységemből. Hogyan tudod ezt fenntartani keresett színészként?

Sz. Gy.: Mint ahogy a könyvemben is leírtam, nagyon erős jellemi tanításokat kaptam gyerekként. 14 évesen elköltöztem otthonról, azóta a magam ura vagyok, magamért vagyok felelős. Az a csomag, amit otthonról hoztam becsületből, szeretetből, tisztességből és egyéb javakból, ez iszonyúan erős és stabil volt. Ezt nem adtam le drogosként sem. Tehát én nem torzultam el, és ez kitartott.

Lexi: Milyen nehézségeket okozott megtalálni önmagadat, azok után, hogy aktív szerhasználóként a hétköznapokban és a színpadon is szerepet kellett játszanod? Nehezen találtál rá arra a Szabó Győzőre, aki ott, belül van, aki igazán te vagy?

Sz. Gy.: Nem. Én úgy érzem, ez nem okozott különösebb nehézséget. Mint mondtam, én nem torzultam úgy el. Nem ment rá a gondolkodásom, az ítélőképességem. Vagyis nem jelentősen.

Lexi: Akkor úgy kérdezem, mennyi idő volt, amíg stabilnak jelenthetted ki magad, ha egyáltalán ki lehet ezt jelenteni?

Sz. Gy.: Az sok. Hosszú idő. Itt évekről beszélünk, nem egyik pillanatról a másikra történt.

Lexi: Van valami, amit beleviszel az aktív időszakodban tanultakból, például a mostani darabba, a Hétköznapi őrületekbe?

Sz. Gy.: Mindig csempészek bele valamit. Sokat utaztam akkoriban is. Jártam a világot, és ilyenkor a sarki presszótól a piacokon át a ki tudja, hány csillagos hotelekig mindenhol megfordultam. Sosem okozott problémát látogatni ezeket, ilyen szempontból megmaradtam annak a tisztaszívű vidéki fiúnak. Így elég széles a látómezőm. Ezeket mindig beépítem a játékomba, most is. És persze igen, azt hiszem, könnyen el tudnék játszani egy drogost is, ha felkérnének.

Lexi: Nagyon tetszett a Toxikoma. Csodálatos, színes világ, láttam a te zárt osztályod - más volt, mint az enyém. Éreztem, ahogy csobbanok a kádban, vizes leszek, körülöttem a virágok - és egyben a kétségbeesést, ahogy ezzel egy időben segítségért kiabálok az ajtóban. Benne éltem. Tervezel még könyvet írni?

Sz. Gy.: Igen, lehetne még mit megírni. Jöttek visszajelzések, és sokan kérdezték, miért nincs benne, hogyan ismerkedtem meg a feleségemmel, vagy az életem más pontjai, akár az, hogy hogyan lettem színész. Ezeket direkt nem írtam bele. Mert nem tartozott a témához! Nem akarok túl sokat elárulni, de lehet, hogy ki kéne írnom magamból még más sztorikat. Színházat, partikat, bulikat. Már jött is egy felkérés, ugyanattól a kiadótól. Az első fejezet már nagyjából meg is van. De ez másképp lesz durva. Szerintem te érted.

Lexi: Sajnos tudomásom szerint nincs szenvedélybeteg sóvárgás nélkül. Legalábbis én még nem találkoztam ilyen emberrel. Mennyire jellemző ez rád?

Sz. Gy.: Nézd, mikor mennyire. Mindig van egy kicsi, de ritkán jelentős. Ez mindig bennem van és lesz. Van, hogy gondolok is a drogokra, de tudom már kezelni. Most az alkohol egy kicsit ilyen, este néha alig várom, hogy beüljek valahova, vagy csak otthon megigyak egy pohár jó bort, vagy fröccsöt, hogy a napi stresszt levezessem. De már ezen is dolgozom.

 

Az interjút a színház kávézójában készítettük, a próbák szünetében. Rövid idő alatt is kiderült számomra, hogy milyen emberrel is beszélek. Láttam Győzőn, hogy néha még küzd az érzéseivel, amikor mostani problémáival kell szembenéznie. Ilyenkor nem csak a másik embernek, esetleg ország-világnak, hanem önmagunknak is be kell vallanunk ezt, ami - úgy gondolom - kivétel nélkül, mindig nehezebb. Velem is előfordult már, hogy egy cikk megjelenése után voltam képes igazán és őszintén feldolgozni azt, amiről írtam.

Úgy hiszem, Győző igazat mondott alázatával kapcsolatban. Nem kell tanúbizonyságot szereznem mástól. Még arra is kerített időt, hogy az én történetemet is megtudakolja pár szóban. Hálásan köszönöm!

 

 

 Csaplár Balázs

 

Fotó: Kállai-Tóth Anett / Thália Színház

 

 

 

Szerző:

Címkék:      

Hozzászólások