• Search
  • Menu

Kedves Január! / Dear January,

Kedves Január,

Mondd hova lettél? El sem tudod képzelni, hogy mennyire vártalak! És Te köszönés nélkül itt hagytál! A múlt év vége arról szólt, hogy izgatottan számoltam vissza a napokat az érkezésedig. 

Míg mások a karácsonyt és a két ünnepi közötti szabadságot, pihenést várták, addig én Téged. Tudom, tudom! A JELENRE kellett volna fókuszálnom és nem a jövőre, de próbáltad már elmagyarázni egy gyereknek, hogy felejtse el az ajándékokat a karácsonyfa alatt és csak az ünnep hangulatára koncentráljon? Valahogy így éreztem magam én is, csak nekem Te voltál a karácsonyi ajándék. Pajtásod, December nem volt valami barátságos velem és úgy éreztem, hogy Tőled valami újra számíthatok. Változásra. Ott legbelül éreztem, hogy az érkezéseddel új év és új tervek, élmények landolnak az életemben. És ez a várakozás izgalommal töltött el. Majd felbukkantál, megmutattad a fagyos arcodat és már tovább is álltál, mint egy váratlan vendég, aki nem akar tolakodó lenni. Csak beköszöntél és mielőtt felfogtam volna a jelenlétedet már itt sem voltál. Mondd, hogy tehetted ezt velem? Szomorúan nézek utánad, de már csak a múltba beleolvadó körvonaladat látom és érzem, hogy magadban bölcsen mosolyogsz rajtam.

De tudod, ha jobban belegondolok az én „hibám” volt, hogy elmulasztottam a látogatásodat. De hát utólag mindig sokkal okosabb az ember. Te itt voltál, csak én nem voltam jelen szívvel-lélekkel. Habár nagyon vártalak, mégsem szenteltem Neked elég figyelmet. Az agyam valahol mindig máshol járt. Az év első hónapját végig rohantam. Egyik napról a másikra megállás és pihenés nélkül próbáltam mindent egyszerre görcsösen irányítani. Amikor nem fizikailag rohantam a busz vagy a metró után, akkor a gondolataim cikáztak A pontból B pontba, majd ezer másik pontba, hogy mit is „kéne” csinálnom ahelyett, amivel épp foglalkoztam. Úgy éreztem, hogy az Új Év beköszöntével nekem mindent egy nap alatt kell megoldanom, megkeresnem, megváltoztatnom, elrendeznem. Szerintem sejted mi lett a vége. Nemakarásnak nyögés a vége szól a mondás, de én inkább úgy fordítanám, hogy a nagyon akarásnak nyögés a vége.

Habár eddig büszke voltam a pontosságomra, januárban minden sietségem ellenére sikerült minden honnan elkésnem vagy egyre nehezebben odaérni a megbeszélt találkozókra. Majd jöttek a jelek: Csak nevettem, amikor munkába rohanva az úton egy kamion haladt el mellettem az oldalára „slow down” azaz lassíts felirattal (mintha csak nekem akartak volna üzenni). Majd az üzletben egy lány táskáján láttam a „slow down”-t. Ok. Egyetértek Veled. Ezeket akár még véletleneknek is betudhatjuk. De pár nappal később a testem lépett közbe és kezdett el jeleket küldeni, hogy ideje lelassítani.

Belegondoltál egyébként már, hogy mekkora kincs az egészségünk és milyen fantasztikus, komplex és okos rendszer a testünk? Mi emberek, olyan ügyesen tudjuk elnyomni a lelkünk és szívünk hangját, vágyát (egy ideig), de a testünk gondoskodik arról, hogy ne tudjuk a végtelenségig figyelmen kívül hagyni, hogy mit is érzünk valójában. Többször gondoltam én rá, hogy jól esne egy kis pihenés, de gyorsan elhessegettem ennek minden lehetőségét, mert hát „mennem kellett”. Aztán másnap reggel arra ébredtem, hogy alig bírok kikelni az ágyamból, mert lemerevedett a hátam és a nyakam. Úgyhogy kénytelen voltam lassítani.

Visszagondolva azonban ez a rohanós év kezdés két dolgot is tanított nekem. EGYENSÚLYT és HÁLÁT. De miért is? Először is elkezdtem még több hálával gondolni a testemre, mert a testem az én (test)őröm: figyelmeztet, megóv és ha kell, megállásra kényszerít és a legjobb, hogy bármennyire is próbálkozom, nem tudom becsapni. Mostanában még több hálával gondolok az egészségemre is, amit olyan sokszor természetesnek veszek. De hogy a hála gondolatát tovább fűzzem… Ez a túlfeszített állapot elvezetett olyan emberekhez és olyan beszélgetésekhez, amelyek meglepetést, sőt… pozitív csalódást okoztak és gazdagították az életemet. Rájöttem, hogy mennyi fantasztikus ember vesz körül és mennyire szerencsés vagyok.

Na és az egyensúly. A folyton jelenlévő lecke az életemben. A múlt hónapban a mérleg a rohanás oldalára billent és most keresem az egyensúlyt a rohanás és a pihenés között. Rájöttem, hogy csak azért mert folyton elfoglalt vagyok és csinálok valamit az nem jelenti azt, hogy gyorsabban haladok. Sőt! Egy kellemes séta után a parkban sokkal gyorsabban működik az agyam és hatékonyabban tudom intézni az előttem álló feladatokat. Úgyhogy mintha az autóvezetést tanulnám újra: tanulok fékezni. Azaz ha fékezni nem is, de legalább a gázról elvenni a lábam. Hmmm… Most jut eszembe. Lehet nem volt véletlen, hogy a kaliforniai jogosítványom megszerzése kicsit tovább tartott, mint terveztem, mert többször is megbuktattak amiatt, hogy nem teljesen álltam meg a Stop tábláknál, hanem csak lassítottam (de csak egy kicsit)? J

Kedves Január! Köszönöm, hogy itt voltál és bölcsen tanítottál. Jövőre újra találkozunk! Addig is vigyázz magadra.

Szeretettel ölel,

Blanka

Dear January,

Where have you gone? You have no idea how excitedly I was waiting for You and you abandoned me without a word! End of last year, I was impatiently counting the days till the day of your advent. Till others were waiting for the festive period and Christmas, I was waiting for You. Just for You! I know, I know! I should focus on the PRESENT and enjoy the moment instead of keeping my gaze on the future, but have you ever tried to explain to a kid to forget the Christmas presents under the Christmas tree and just focus on the vibe of the holiday? That’s how I felt and for me You were the Christmas present. Your friend, December was not very amiable with me and I had the feeling that from You I can expect something new, something more generous. Deep inside I felt that with your arrival change and many new plans and experiences will land in my life. Then you appeared, showed your frosty face and before I could even realize your presence, you left as an unexpected visitor who does not intend to be obtrusive. Tell me how could You do that with me?? I am desperately looking for You, but I can only catch a glimpse of your silhouette fading into the past and I feel you are wisely smiling at me.

Please wait! Let me explain it to You! If I think further it was my ‘fault’ that I missed your arrival. But I can see my mistake only now. You were here, but I was not present with a full heart. Although I was waiting for you so much, I did not devote enough time to You. My mind continuously was wondering somewhere else. I rushed through the first month of the New Year. From one day to another without a stop and rest, I tried to push through and control everything with force. When I was not physically rushing after the bus or the tube, my thoughts were racing from point A to B and then to another one thousand check-in points. I was constantly thinking what I ‘should’ do instead of what I was doing. With the entry of the New Year, I had an urge in myself to act and do. I planned to change/reorganise/search and figure out everything in one day. I guess you know how this plan ended…

Although until now, I was very proud of my punctuality, in January despite the rush I could manage to be late from everywhere. And then came the signs! I just laughed when on my way to work a van crossed my way with a sign on its side ’Slow Down’! Then in the shop, a girl sat down wearing a bag with a ‘Slow Down’ tag on it. Ok. I agree with You. We can still call these signs as coincidences, but couple days later my body intervened and forced me to slow down.

We tend to forget what a treasure we have with our health and how amazingly complex and smart our body is. We can easily manage to suppress the voice of our heart and soul, but our body ensures not to ignore for an indefinite time what and how we really feel. I also had thoughts to relax, but I quickly convinced myself that the relaxation can wait as ‘I had to go’.  Then next day I barely could crawl out of my bed because my neck and my back stiffened. My body forced me to slow down.

Looking back… even this crazy, rushing start of the year has taught me some lessons. Lessons about BALANCE and GRACE! Why? First of all, I started thinking of my body with more grace, because my body is my guard: it warns me, it protects me not to make more harm and because even if I try really hard, I can not trick it. Secondly, I also started to appreciate more my health that sometimes I take for granted. Moreover, to extend the feeling of grace further, this overstrained state led me to situations, conversations and people that surprised me and enriched my life. I realized how many amazing people have been surrounding me and I am deeply grateful for them!

And BALANCE. One of the lessons that keeps revolving in my life. In the last month, the arm of the scale tilted towards rushing and I have been looking for the balance between relaxation and rushing-doing. I had to realize, constantly doing something does not equal moving forward. Moreover, a nice stroll in the park refreshes my mind and I fulfil my tasks even more effectively after a little rest. So as I used to learn to drive, I am learning to tap the break again. Or maybe not to tap the break, but to take my foot off the gas. Hmm… Maybe it was not a coincidence that earning my Californian driving licence took a little bit more time than I expected because I failed couple times on the driving tests due to not completely stopping just slowing down by the Stop signs?! J

Dear January! Thank you for your visit and the lessons you taught me. See you next year!

With Love,

Blanka

http://thepuzzleofmylife.com/

Szerző:

Címkék:        

Hozzászólások