• Search
  • Menu

Babyshower | 

Kelengye | 

Szakértő


Mielőtt vége lenne...

Mi késztet valakit arra, hogy önszántából vessen véget az életének? Mit tehetünk, hogy ezt megakadályozzuk, felismerjük, és azonnal beavatkozzunk? Erről beszélgettem Dr. Németh Adrienn gyermek- és ifjúságpszichiáterrel.

Lexi: Kik a legveszélyeztettebbek, ha öngyilkosságról beszélünk?

Dr. Németh Adrienn: A kutatások szerint az öngyilkossági próbálkozások és a befejezett öngyilkosságok hátterében általában valamilyen pszichiátriai betegség szerepel. A leggyakoribb közülük a depresszió. Azoknál, akik már korábban önsértő szándékkal kárt tettek magukban – falcoltak, esetleg gyógyszert vettek be –, kétszer-háromszor nagyobb az esélye annak, hogy idővel többször is megkísérlik az öngyilkosságot.

Lexi: Szerinted a legtöbb öngyilkossági kísérletet elkövető fiatal komolyan gondolja a szándékát, vagy csupán a környezete figyelmét szeretné felhívni?

N.A.: Nem szabad különválasztani ezt a 2 dolgot. Minden esetben nagyon komolyan kell venni a kísérleteket, mert nem tudhatjuk, mi áll a hátterében. Az a tapasztalatom, hogy a legtöbb esetben azon fiataloknak, akik öngyilkossági kísérletet hajtanak végre, nem feltétlenül az a céljuk, hogy véget vessenek az életüknek. Viszont nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt, hogy olyan nehéz élethelyzetben vannak, amelyből nem találnak megfelelő kiutat vagy megoldási lehetőséget.

A mai tudományos megközelítés szerint (a DSM- 5 alapján) van egy új kategória: a nem öngyilkossági szándékkal történt önsértő magatartás tartozik ide. Ide sorolják azokat az eseteket, amikor az illető önmagában kárt tett, de nem akart meghalni, csupán a feszültségét, szorongását ezzel az önsértő viselkedéssel, tettel próbálta feloldani.

Sajnos ennek az ellenkezője is jellemző. Vannak olyan kamaszok, akik már egészen tudatosan megtervezik a folyamatot. Konkrét forgatókönyvvel rendelkeznek, hogyan szeretnének meghalni. Búcsúlevelet írnak, elszámolnak életükkel. Itt meg kell említeni azt is, hogy sok fiatal arról fantáziál, vajon kinek fontos, kinek fog hiányozni. Olyan búcsúlevelet is olvastam már, ahol pontosan le voltak írva a temetés körülményei: milyen zene fog szólni, kik lesznek ott, kik fognak sírni, ki fogja beismerni, hogy hibázott vele kapcsolatban stb. Ezzel feltehetően a személyes konfliktusaikat kívánják elrendezni.

Lexi: Mi áll a fiatalkori öngyilkosság hátterében?

N.A.: Számtalan kutatás foglalkozott már ezzel. Rengeteg előzménye lehet, de egyetlen okra sosem lehet visszavezetni. Ehhez kell egyfajta érzékenység is. A serdülőkor jelenti a legkockázatosabb időszakot, hiszen ekkor számos változáson mennek keresztül a fiatalok. Identitáskrízisbe kerülhetnek, amelynek során, ha bármi bonyodalom vagy nehéz helyzet adódik, sokan közülük efféle megoldásokat találnak a felmerülő nehézségek felszámolására. Mégis a legtöbb öngyilkossági kísérlet mögött személyes konfliktusok által okozott problémák állnak. Ilyen pl. a párkapcsolati veszteség, szülőkkel, pedagógusokkal vagy kortársakkal való konfliktusok.

Egyre gyakrabban figyelhető meg az is, főként a gyermekotthonban élő fiataloknál, hogy bullying, azaz kortársbántalmazás áldozatai. Ők kimondottan emiatt is gondolkodnak arról, hogy véget vetnek az életüknek. Ehhez az elkeseredettségen és kirekesztettségen kívül sokszor az is hozzátartozik, hogy így próbálnak meg bűntudatot okozni az elkövetőknek.

Lexi: Mit tehet a szakember és a közvetlen környezet ennek megakadályozására?

N.A.: A prevenció a legfontosabb, és az, hogy ez a téma ne legyen tabu. A gyerek közvetlen környezetében élők – pedagógusok, osztálytársak, szülők, szakemberek –, ha azt érzékelik, hogy az öngyilkosság körüli gondolatok, témák foglalkoztatják a fiatalt, próbáljanak meg olyan helyzetet teremteni, hogy beszélni tudjanak erről, és ne féljenek rákérdezni ezekre. Régebben az volt a köztudatban, hogy ezzel csak még jobban buzdítják a cselekvésre őket, de a kutatások is azt igazolják, hogy ez nem így van, és ez nem más, mint egy védőfaktor. Ha sikerül kimondatni velük a gondolataikat, véleményüket, és elfogadásra találnak, akkor sokkal jobban fel tudnak oldódni, csökkenni fog a feszültség bennük. Viszont ha ezután továbbra is fennáll az a veszély, hogy árthat magának vagy a közvetlen környezetének, akkor mindenképp szakember segítségét kell kérni, akinek legfontosabb feladata, hogy feltárja az ideáig elvezető okokat: végigmenjen azon az úton, ami miatt a fiatal eljutott ide. Fontos, hogy a felmerülő problémákat adekvátan kezelje. Ez egy hosszú távú terápiás folyamat. 

Lexi: Mennyire lehet felkészíteni az iskolát vagy a kortárs közösséget a problémák, a jelek észrevételére, kezelésére?

N.A.: Dr. Balázs Judit gyermek- és ifjúságpszichiáter szakorvos által vezetett SEYLE (Saving And Empowering Young Lives in Europe) program és kutatás jó példa erre. Ez a vizsgálat az Unió támogatásával 12 európai országban zajlott le (Ausztria, Észtország, Franciaország, Írország, Izrael, Magyarország, Németország, Olaszország, Románia, Szlovénia, Spanyolország). 14-16 éves serdülőket vontak be. A cél az volt, hogy a tinédszerek körében a fokozott kockázatú magatartás csökkentésével elősegítsék az egészségesebb életmódot. Elsősorban az öngyilkossági rátát vizsgálták, de kitértek más káros szenvedélyekre is, valamint különféle hatékony programokat is teszteltek ezzel kapcsolatban. A kutatás keretében az iskolákban prevenciós órákat tartottak a témában. Ezek nagyon fontosak, hiszen sok esetben a kortárs közösség veheti észre, ha egyik diáktársával valami nem stimmel.

Az Európai Depresszióellenes Szövetség (EAAD) is több prevenciós programot hozott létre a depresszió felismerésére, ezáltal az öngyilkossági kockázat csökkentésére, ezek közül ajánlanám szeretettel a PREDI-NU program által kifejlesztett pszichoedukációs honlapot és internetes önsegítő eszközt. Ezen a Magyarországon egyedülálló honlapon szakmailag megalapozott hasznos információkat olvashatnak erről a témáról a fiatalok és felnőttek egyaránt. Az oldal egyelőre még fejlesztés alatt áll, de 1-2 héten belül mindenki számára elérhető lesz.

Hangsúlyozni szeretném, hogy a prevenció elengedhetetlen, és nagyon fontos lenne, hogy minden iskola, pedagógus, diák és szülő tájékozott legyen ebben a témában. Ezáltal könnyebben felismerhetné a veszélyeztető jeleket, szakember segítségét tudná kérni, és képes lenne megakadályozni, hogy tragédia történhessen.

Lexi: Milyen észrevehető jelek lehetnek?

N.A.: Ha az elején említett megelőző pszichés állapotból, a depresszióból indulunk ki, akkor figyelembe kell vennünk, hogy ez sok esetben másképp jelenik meg a fiataloknál és máshogy a felnőtteknél. Utóbbiaknál jobban látszik, hogy rosszkedvűek, fáradékonyabbak, hangulatuk ingadozó. Persze ez a serdülőknél is jelen lehet. Elmagányosodhatnak, emiatt nem járnak közösségbe, tanulmányi eredményeik romlanak. Ami az eltérés, hogy a serdülők sokkal ingerlékenyebbek, irritáltabbak lehetnek, és ebből következően félreérthető cselekvésük elfedheti a depressziót, teljesen máshogy értelmezhető viselkedésük. 

Ha valakit foglalkoztat az öngyilkosság gondolata, akkor egy-egy elszólásából, megjegyzéséből lehet gyanakodni erre. Pl.: „Bárcsak meg sem születtem volna. Jobb lenne, ha meghalnék. Senki nem foglakozik velem” Utalást tehet arra, hogy sokat fantáziál a halálról, a jövőjét kilátástalannak, sötétnek látja. Ilyenkor érdemes rákérdezni, hogy eszébe jutott-e már esetleg az, hogy véget szeretne vetni az életének. Néhány esetben le lehet szűrni, hogy mennyire valósak ezek a gondolatok, mennyire gondolja valaki ezt komolyan. Akinek viszont kész terve van, annál azonnal be kell avatkozni.

Fontos megemlíteni, hogy vannak nem specifikus öngyilkossági gondolatok is. A fiatalt foglalkoztatják ezek a dolgok, de azért meg kell említeni, hogy kamaszkorban nem ritka, hogy erről fantáziálnak. Ez az elvont gondolkodásnak, szélsőséges érzelmeknek lehet a része, ami ezt a korosztályt jellemzi. Ha viszont ez tartósan fennáll, akkor be kell avatkozni.

 

Kép forrása: zerotheabsolute.wordpress.com

 

Szerző:

Címkék:    

Hozzászólások