• Search
  • Menu

Babyshower | 

Kelengye | 

Szakértő


Segítség, óvodás lett a gyerekem!

Ajjaj, de szörnyű lesz – rettegtem már hónapokkal előtte. Ha ő sírni fog, én is, de ha ő nem, én akkor is, sőt én már más gyerek sírásától is. Egyáltalán hogy lehet túlélni 3 év összenövés után egy ilyen életreszóló elválást?

Mert sajnos az ovikezdés az első nagy vízválasztó (kivéve ha már bölcsibe is járt a kicsi), nagy dolgok kezdete és a babakor vége. Az együtt vásárlások, postázások, egyáltalán a közös lélegzés ezennel lezárult. Már nem babánk van, hanem kisgyerekünk, aki egyedül is megállja a helyét, kezdi szárnyait bontogatni, és már most egyre szemtelenebb. Az üzletekben a babaosztályról át kell állni a gyerekrészlegre, még ez is új. Hiába mutatja gyerekünk példaként, hogy nála minden új szokás 3 napig tart – a rosszaknak legalábbis mindig reméljük, hogy maximum ennyi a kifutása – nálunk nem, mi, felnőttek nem szeretünk változtatni.

Ellentétben a kezdeti görcsöléssel, mi történik akkor, ha a gyerek várja az ovit, az első naptól imádja az óvónőket, dadusokat, eszik-alszik, rohanva közelít a mostantól kedvenc helyére? Hallottam olyat, hogy ez azoknál fordul elő, akiknél nem jó az anya-gyerek kapcsolat. Egy pillanatra rosszul is lettem ettől a gondolattól, de hamar észhez tértem, és szerintem meg aki ilyesmiket mond, annak ordított a gyereke 3 évig, és el se tudja képzelni, másnak miért van olyan szerencséje, hogy nem mindennapi harctér a közösség bejárata.

Nálunk minden szülő álma vált valóra azzal, hogy a gyermekem már az első napot teljes egészében az óvodában töltötte, előre megbeszéltük, hogy ott is szeretne ebédelni és aludni. Így is lett, és ez azóta is működik. Igaz, még mindig félek leírni, és hallottam már arról, hogy pár hét elteltével, amikor a kis ovis rájön, hogy ez nem csak átmeneti móka, hanem mostantól már mindig ez lesz a rendszer, akkor kezd ellenállni. De végülis mi lenne, ha nem a félelem vezérelné az embert, hanem a pozitívum; szereti, jól érzi magát, megfelel neki az új környezet.

Ettől függetlenül akkor is motoszkál bennem a kisördög: most akkor hogy lehet, hogy az én gyerekem ilyen jól érzi magát nélkülem is, az meg pláne mi a fene, hogy se nem sírtam, se nem szomorkodom, hanem remekül kihasználom a rám zuhant szabadidőt, és mindent megcsinálok, amit az utóbbi 3 évben nem, korlátozottan vagy összecsapva végeztem el. Jó nagy bőgéseket terveztem – elsősorban a magam részéről – most meg itt ülök elégedetten a kitakarított lakásban, mosnivaló nélkül és megfőzve. Nem értem, mi történik, össze vagyok zavarodva. Azt hiszem, ez a sok gondolkodás is a túl sok szabadidő hátulütője. El kell fogadnom az új életformát, örülni annak, hogy a gyerekem máshol, mással is boldog, így elkerülve a burokban nevelést, tőlem függést, felnőttkorában is másokra való támaszkodást. Addig is mantrázom: jó lesz ez, meglásd, Anya!

Fotó: www.flickr.com

Szerző:

Címkék:    

Hozzászólások